Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.”
Wass Albert

A szó önmagában erőtlen. Csak akkor képes hatni, ha hús-vér hordozóra talál.
Eric Hoffer

A szó nem egy világos, átlátszó kristály, ami sosem változik, hanem egy élő gondolat burka, amely az alkalmazás körülményeitől és idejétől függően más-más színben csillog és más-más jelentést tartalmaz.
Oliver Wendwll Holmes

Egy szó valódi jelentését úgy állapíthatjuk meg, ha megfigyeljük, mit kezd vele valaki –nem pedig úgy, hogy meghallgatjuk mit mond róla.
Percy William Bridgman

A szó is érték

Nem mondok le a szavakról sem,
ha elcsépeltek is olykor egészen;
mert a helyén és idejében mondott szó olyan,
mint ezüsttálca, melyen felszolgálva aranyalma van.
Szabó Csongor

Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.

Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.
Ágai Ágnes



Szavak

Szavak,bolond kis jelek, fussatok, jöjjetek!
Emeljetek, emelkedjetek szívem erdejében, jázmin
erdejében! Különös szép szavak.

Erdőszagú, mezőszagú szavak, termő szavak.
Ó, szavak !
Patakszavak, egyszerű, tiszta szavak. Rozsoknak barnája. Búzáknak aranya. Zaboknak sárgája.
Muskotályok hamvassága. Mézes szőlők cukrossága.
Érett almák komolysága.
Ó, szavak!
Kicsi testvéreim, apró kis pajtásim, megváltó társaim.
Utánatok megyek. Expedícióm: virágos május-szárnyam.
Készültségem: boldog kacagásom.
Fegyverem: virágfegyver, erdőn fakadt gyöngyvirágok.
A pünkösdi kankalin: a men
nyország kulcsa.
Egyszer virágos szárnyatokra bocsátom lelkem,
a lélek-sötétből kikelek, hogy vigyetek.
Szavak!
Bartalis János:

Szavak

Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem,
hogy bennem ne csalódjon senki sem.

Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés.
Már gyermekkorban, észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul.
Csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj, százezreket.
Most álljatok meg!
Itt és most elég:
skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.

Szavak.Tudás bölcsője.
Szavak. Jók és a rosszak.
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak!
Legszebb a szó, mikor anyánk mesél,
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél.
Kamarás Klára

 

 

vissza a címoldalra





E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


tanitoikincseim.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!