VERSEK PEDAGÓGUS NAPRA

 

Gősi Vali : Egyszerű áldás
   (tanítóimra emlékezve)


Angyal-ének szól ma földön, égen,
égi kürt szól, angyalhad dalol.
Ráfelel a szívem hangja, szépen,
és halkan könnyes háladalt dobol..

Visszatér a régi énekóra,
és kisdiák vagyok ma újra én…
Tanítóim kedves, derűs hangja
álmaimban megszólít ma még.

Rám köszön sok verssor, édes emlék,
éjszakai színes álmodás:
verset mondok újra, kisgyerekként,
s hogy el ne vétsem, tanítóm vigyáz.

Álmomat a hajnal űzi messze,
de fényvirágot érlel minden éj…
Imádkozom értük reggel, este:
áldjon minden tanítót az ég!

 

 

Mondd!
Emlékszel a régi tanítódra?
Ki egykor a kezedet fogta?
Ki tanított a szépre, jóra?
Ki tarisznyádba az útravalót rakta?

Ki megtanított a betűvetésre,
a számok rejtelmére,
az olvasás szépségére,
a természet megbecsülésére?

Gondolsz-e még rá?

A tőle kapott kincseket
kivel osztod meg?
Gyermekednek átadod
a megimert titkokat?

Ne feledd, a tőle kapott intelmeket,
s ha meglátod, mikor feléd közeleg
soha ne fordítsd el a fejedet!

 

Helen Bereg:Tanítómnak

Még csak tegnap volt talán,
mikor mellém álltál,
megfogtad a kezemet,
mely félősen remegett.

Átvezettél szeretettel
a betűbuktatókon.
Simogattál, vigasztaltál,
ha könnyem kicsordult.

Megmutattad, hogy a matek
nem a szörnyek-szörnye.
Számjáték csak az egész,
nem kell félni tőle.

S az írás, az olvasás
nemcsak ákom-bákom,
sorba szedett szép betűk
a könyvön, s az irkámon.

Tanítottál szeretettel,
sok-sok szépre, jóra.
Vidáman és érdekesen,
hogy elröppent az óra.

Még csak tegnap volt talán,
mikor mellém álltál.
Megfogtad a kezemet,
mely félősen remegett

 

Tóth Eszter: Pedagógusnapra

"Tanító néni! Tanító néni!"
Úgy nyújtjuk fel folyton az ujjunk,
mintha sok kérdezni és kérni valónkkal,
bőrünkből is ki kéne bújnunk!

"Tanító néni! Tanító néni!"
S ő válaszol, kisegít mindig,
s mint tündér a vándort, kinccsel: utunkra
tudás kincsével indít.

S bármerre járunk, bárhova visz majd
az életünk kanyargós útja,
akárcsak a padból felnyújtott ujjal,
jelentkezünk újra meg újra:

"Tanító néni! Tanító néni!"
és kicsordul meghatott könnyünk:
"Sohase feledjük tanító nénit!
Jóságát örökre köszönjük!"

 

 

Göbölös Hajnalka: Búcsú tanáromtól

Egy csokor rózsával köszöntelek téged,
hogy erről a napról legyen szép emléked.
Mert e kis csokornak minden egyes szála
egy-egy elsuhanó esztendő virága.

Az első rózsával azt kívánom néked,
éltessen az Isten nagyon soká téged.
A második virág a szeretet szava,
mert te voltál mindig a szeretet maga.

A jóság virága a harmadik rózsa.
Sok kedves gyermeked beszélhetne róla;
kiket féltő gonddal vigyáztál, neveltél,
kiket jó szíveddel oly nagyon szerettél.

Utolsónak marad szívemben a hála,
az én köszönetem legszebbik virága.
Kis csokorba kötve átadom most néked,
fogadd szeretettel, legyen ez emléked!

 

 

 

Mentovics Éva: Köszönöm

 

Ő tanított betűt írni,
megfogta a kezemet.
Így bíztatott: nehogy feladd!
Ügyes vagy, ez megy neked.

Mosolyával simogatott,
dicsért kedves szóval.
Ha valami rosszat tettünk,
elég volt egy sóhaj.

Ha az utcán átsétáltunk,
kézen fogva vezetett,
ha valamit megkérdeztünk,
máris jött a felelet.

Mesét mondott, dalolt nékünk,
kedves, csengő hangon.
Víg dalait azóta is,
ma is szinte hallom.

E kis virág elmond mindent,
amit én csak érzek.
Az elrepült, dolgos évet
így köszönöm én meg.

 

Mentovics Éva: Köszöntő

 

Amikor az első napon iskolába léptem,
öltözködni, cipőt fűzni Ő segített nékem.
Ő tanított betűt írni, s elolvasni őket.
Elültettünk néhány magot, s lestük, amint nőnek.
Így nőttünk fel mi is szépen, mint kicsinyke hajtás,
s így lett a sok idegenből jó barát, és pajtás.
Napról-napra táplált minket mosollyal, tudással.
Megtanított arra is, hogy törődjünk egymással.
Lerakta az alapokat, erős legyen várunk.
Építgessük egyre följebb, s a tudásra vágyjunk.
Hisz az élet viharában az a vár áll legtovább,
amelyiknek jó stabilra építették alapját.
Megtanultuk, amit tudunk, az sohasem vész el.
A sok tudás, legyen fontos, ne érd be kevéssel!
Bölcs szavai elkísérnek, bármerre is járunk.
Szeretettel köszöntünk (búcsúzunk) most tanítónk, tanárunk.


Mentovics Éva: Köszönet a tanítóinknak

Tárt kapukkal várt a suli, s úgy emlékszem, meglehet,
érkezésünk örömére néhány aprót csengetett.
Tudjuk, ez a tudás vára, s mi vagyunk a hercegek,
meg a hercegkisasszonyok,ám a dolgunk rengeteg.
Napról napra idejárunk, izgatottan érkezünk.
Ha tudnátok, mennyi tudást cipel mindig két kezünk!
Ámde vannak jó tündérek, akik várnak – így szokás.
Tanítónak hívja őket, tudod, minden iskolás.
Ők tömik a kobakunkat – van itt tudás temérdek –
és ha néha arra kérnek, leírjuk az egészet.
Osztunk, szorzunk, s pihenésképp olvasunk egy szép mesét,
a környezet és a matek pedig jól megy réges-rég.
Tanítóink fáradoztak egész évben eleget,
míg tudással töltögették szorgosan a fejeket.
Köszönjük, hogy féltő gonddal egyengették léptünket,
kívánjuk, hogy legyen boldog számukra e szép ünnep!

Osváth Erzsébet: Igazi ünnep ez a nap!

Ünneplőben van ma az osztály:
a tanterem, a gyerekek.
Jókedvű fák játékos lombja
az ablakokba integet.

A lárma, a zaj elhal lassan,
pisszenés sincs, oly nagy a csend.
Oly nagy a csend és oly szokatlan,
mintha nem lenne senki bent.

Egyszerre csak nyílik az ajtó,
tanítónk arca felderül.
Tarka, mosolygós csokrok várják
szótlan, meleg üdvözletül.

Karmester nélkül zeng az ének.
Sok gyermekhang szárnyra kap.
Madárdal kíséri a kertből.
Igazi ünnep ez a nap!

Tóth Eszter: Pedagógusnapra

"Tanító néni! Tanító néni!"
Úgy nyújtjuk fel folyton az ujjunk,
mintha sok kérdezni- és kérnivalónkkal,
bőrünkből is ki kéne bújnunk!

"Tanító néni! Tanító néni!"
S ő válaszol, kisegít mindig,
s mint tündér a vándort, kinccsel: utunkra
tudás kincsével indít.

S bármerre járunk, bárhova visz majd
az életünk kanyargós útja,
akárcsak a padból felnyújtott ujjal,
jelentkezünk újra meg újra:

"Tanító néni! Tanító néni!"
és kicsordul meghatott könnyünk:
"Sohase feledjük tanító nénit!
Jóságát örökre köszönjük!"

Osváth Erzsébet: Tanítóinknak

Tanító nénik! Tanító bácsik!
Egy kisdiák áll előttetek.                                        Kisdiák a sok százból, ezerből,
jóságotokat hadd köszönje meg!
Hadd köszönjem azt az igaz kincset,
amelyet ti adtatok nekünk,
s amely bűvös erejével annyi új titokra nyitotta szemünk.
Neonfénynél is szebben világít a tudás, mit kaptunk tőletek.
Szeretetünk sugárzik felétek.
Ragyogja be szép ünnepetek!

 

Csupa napfény az út, s mire 8 óra múlt,
a mi osztályunk már együtt ül,
és a jó tanító, derűs jó reggelt mond,
s szeme gyöngéden reánk tekint.                                   Fog is rajtunk a szó, vele dolgozni jó.
Tudjuk Ő mutat nekünk irányt.
Látjuk tisztán a célt, együtt mindenkiért,
s híven szolgáljuk majd szép hazánk.                                                              S ha az évek során, közös munkánk után egyre széledünk       mi szerte szét,                                                  szívünk őrzi tovább, a legdrágább barát, drága tanítónk tekintetét.

 

Donászy Magda: Pedagógusnapra

Ma, amikor az egész ország
hálás szívvel néz ide,
szeretetet, köszönetet
ver mindnyájuk kis szíve.

Azt a sok jót, amit kaptunk
meghálálni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.

Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.

 

Donászy Magda: Ma szívünk ünnepel...

Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?

Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.

Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.

Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.

 

Jankovich Ferenc: Tanítónknak

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset.
Az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.

Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet!
Hála, hála mindig hála
jó tanítónk teneked.

 

Szabó Lőrinc: Köszöntő

Érzés, tudás tiszta méze gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe.
Betűk hordták: ők a mi lelkünk aranyméhei.
Züm-züm, rétet, virágot, bejárták a nagyvilágot,
s ma mint hála, mint kiáltás csordul szívünkből az áldás:
"Éljen tanító bácsi!"

 

Kosztolányi Dezső: Az iskolában hatvanan vagyunk

Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok,
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka
s a kapunál – az arcom nézi tán? –
egy idegen és egy merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,
lélegzet visszafojtva, félve nézem,
hatvan picike fej egyszerre int,
s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.
Hatvan picike, fürge szív dobog,
hatvan kis ember, mennyi sok gyerek
Amerre nézek, mint egy rengeteg,
kezek, kezek és újra csak kezek.
Mint kóc babácskák a török bazárba,
egy hűs terembe csöndesen bezárva,
az orruk, a fülük, mint az enyém
s a feje is olyan mindenkinek.
Mi végre ez a sok fej, kéz, fül, orr,
sokszor csodálva kérdezem: minek?

 

Szőke Jenő: Pedagógus napra

Távolból elnézzük a kékellő erdőt,
enyhe szélfuvallat hajt egy bárányfelhőt.
Napot nem takarja aranyló sugara,
szórja szerte fényét pedagógus napra.

Mezei virágok pompáznak a fényben,
vibrál a délibáb néma rezdülésben.
Hajladozó fűzfa ad nyugtató árnyat,
sok kis iskolásnak, kik most erre járnak.

Vadvirágot szednek, csokorba kötik azt,
dallal köszöntik ők, a késői tavaszt.
Majd viruló arccal, remegő kezekkel,
tanároknak adják, hálás szeretettel.

 

Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra, jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket, tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk, volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást, ezt a vidám évet.


TALI GITTA: AKIRE SOKAT GONDOLOK…

 
Aki írni s olvasni megtanított,
aki ha hibáztam, kijavított,
arra ma is szívesen gondolok.

Aki ha botlottam, kezet nyújtott,
s aki a bajból is kihúzott,
arra oly sokszor visszagondolok.

Aki ha féltem, mindig nyugtatott, 
aki ha duzzogtam, féltőn csitított,
arra mindig melegen gondolok.

Aki tudással vértezett,
aki még szürkén is észrevett,
arra jó szívvel gondolok.

Akire emberként felnézhettem, 
és aki mindig példa volt nekem, 
arra ma büszkén gondolok.

Aki helytállni megtanított,
aki ha csüggedtem, hittel biztatott,
arra naponta sokszor gondolok.

Aki az órán nem csak oktatott, 
s aki belőlem embert faragott, 
arra végtelen hálával gondolok.

 

 

 

 

 

vissza a címoldalra





E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


tanitoikincseim.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!